Belle Aire Pension Mátraszentlászló
EN
Vissza

Belle-Aire

Belle-Aire

Az emberiség eddigi történetének jelentős részét természet közelében töltötte el. A természettől való nagymértékű elszakadás az elmúlt évszázadok hozadéka. Az embernek szüksége van egészsége és fejlődése érdekében arra, hogy a természethez mély és kiegyensúlyozott kapcsolat fűzze. Alapvető igényünk van esztétikai, intellektuális, kognitív és spirituális dolgokra. A Belle-Aire Hegyvidéki Tréning Központ és Panzió a Mátra legmagasabban fekvő lakott területén helyezkedik el, ahol a természet szerves része a mindennapoknak.

Találd meg az utad te is, látogass el a
Belle-Aire Hegyvidéki Tréning Központba.

A természet – bár nem tudatosan – számos olyan “adományt” produkál, amely az emberiség javát szolgálja. Nem nehéz elfogadnunk ezt, hiszen maga az ember is ebből a természetből – annak egy “parányi alkotásaként” – alakult, fejlődött.

Az élővilág lelki és esztétikai örömforrás. Pszichénk „jóléte” szoros kapcsolatban áll közérzetünkkel. Ehhez a jóléthez járul hozzá az élővilág.

Wilson (1984) fogalmazta meg a biofilia hipotézist, mely szerint az ember természethez, az élőkhöz való vonzódása mélyen gyökerező és nélkülözhetetlen szükséglet a normális fizikai és szellemi fejlődéshez. A természet hatással van érzelmi életünkre, esztétikai érzékünkre és lelki fejlődésünkre is. A hipotézis szerint az ember természethez való kötődése előnyt jelentett az evolúciós versenyben, az alkalmazkodásban, a fennmaradásban és a növekedésben, az egyén és a faj szintjén egyaránt. Mi hiszünk Wilsonnak. Győződj meg magad is a Biofília Hipozétis helyességéről.

 

Információs vonal: +36 70 637 5944